19
Júl
12

Újra a periférián…

*SZÖVEGRÉSZ HIÁNYZIK* és akkor megérkeztek Annáék. 🙂 Mivel már késő délutánra járt az idő, nem akartam komoly programot. A fények azonban a szokottnál is szebbek voltak, így végül – főként a szúnyogoktól való távolságtartás végett – a lőtér fele vettük az irányt. Nagyok szép felvételeket sikerült készíteni, találkoztunk a csordával és a gólyával is. Másnap délelőtt szép kirándulóidő volt, melyet ki is használtunk, ezt követően minden bátorságunkat összeszedve főztünk, majd levonszoltuk magunkat a partra, ahol mindenki meglepetésére Zahira is lelkesen úszott velünk. Végül otthon egy véget nem érő Logidugi és sakk párbaj vette kezdetét, melyben a matematikai elméletek is helyet kaptak. Másnap délelőtt kicsit csiszoltuk dogdancing quartettünket majd ismét a parton kötöttünk ki. Az egészet stílszerűen takarítás és Logidugi eklektikus elegyével zártuk. Úgy gondolom kivált hasznos volt ez a pár nap, mert az ebek kölcsönösen nagyon jó hatással vannak egymásra. Chanson nyugodtan sétál póráz nélkül míg Zahira fut, ha úgy hozza a helyzet. 😉 További képek ITT.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Reklámok

0 Responses to “Újra a periférián…”



  1. Hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: